Omisalj - Horvátország - Kvarner-öböl 

omisaljAhogy a Krki hídon áthaladunk legelőször Omišalj kisvárosával találkozunk. A város egy dombra épült 80m-rel a tengerszint fölött és így gyönyörű kilátás nyílik bármely tengerre néző szállodai ablakból az Omišalj-öbölre. 

A város lehet, hogy kicsi, de szinte megszámlálhatatlan sok kulturális és régészeti kincseket rejt magában.  Omisalj egy igazi kis mediterrán település. A jellegzetes szűk utcák, a kőfalak csak fokozzák a mediterrán hangulatot. Omišalj Krk egyik legrégebbi települése, ami már a III. században is létezett. Első lakói az illírek voltak, majd a Kr.u. I. században a rómaiak, akik Fulfinium néven említik. A római fennhatóság egészen a horvátok megérkezéséig tartott. A középkorban Frangepán Miklós és János a várost kőfalakkal erősítette meg, majd később a déli bejáratánál tornyokat is emeltek. Ennek köszönhetően a Frangepán kastély közelében épített mindenki. A város utcái pedig ennek köszönhetően lettek szűkek, és kacskaringósak, ugyanis az építkezések nem valami rendszerben történtek, hanem ahogy a földrajzi adottságok engedték. Később a török hódítók elől nagyon sok horvát család érkezett ide. Az 1500-as évek elején már több mint 1100 lakosa volt Omisaljnak. 

A város építészetére az eltűnt korok kitörölhetetlenül ott hagyták bélyegüket. Talán az egész szigeten nincs annyi régészeti feltárás, mint ezen a területen. Omisaljban ezért nagyon sok a látnivaló. Ilyenek a Mira ókeresztény bazilika, Dubec park, Városi rezidencia, Stomorina plébániatemplom és a Fulfinium római kori település maradványai, ahol a mai napig is tart a feltárás. A csendes öböl lehetővé tette egy védett kikötő kialakítását, a termékeny talaj és az ivóvíz bázis pedig megfelelő alapot képezett egy város alapjainak lefektetéséhez. A város rendelkezett az összes akkoriban szükséges szolgáltatással, bazilikával, kikötővel, kereskedelmi negyeddel, fürdővel és vízellátó rendszerrel. A Római Birodalom széthullásával Fulfinium eltűnt az őt létrehozó civilizációval együtt. 

omisalj

Omisaljban nem csak kisebb nagyobb üzleteket találhatunk, hanem postát, bankot is. A híres Barba Gera és Pod lipom nevű éttermeket a sziget szinte valamennyi városában ismerik. A gasztronómiai kaland után jól eshet egy kis séta. Ezt a tenger partján végigfutó Lungomare sétányon tehetjük meg, ahol akár le is térhetünk a meseszép Dubec-parkba, mely 15 percnyi séta a várostól. A park területe 18 négyzetkilométer, sétányok hossza pedig majdnem eléri az 1 km-t. omisaljA parkban több kilátó, pihenőhely és gyönyörű növényzet található. De a séta helyett választhatjuk a zenés mulatságokat is. A konobák vagy éttermek egyikében elfogyasztott vacsora után (kötelezően ajánlott a helyi bárány, hal, pörkölt, valamint a presnac) a klapák nótázásában, egy folklórelőadásban gyönyörködhetünk, vagy táncra perdülhetünk az egyik halász vigasságon. 

A védett Omišalji-öbölben vitorlás és különbféle evezős versenyeket rendeznek, melyek igen látványosak. Omisalj a Pesja kavicsos strandjára kimondottan büszke, mert már hosszú évek óta a Kék zászló díszíti, ideális a gyermekekkel való nyaralásra, de az egyedülálló strandok kedvelőinek egy csomó öblöt tudunk ajánlani a környéken. Számos szálloda és apartman mellett a tengerparti "Pušća" autóskempinge is tártkarokkal várja vendégeit.