Szent
Péter Székesegyház /Basilica di San Pietro/
A bazilikát a régi
Konstantinkori templom
helyén kezték építeni 1506-ban, teljesen elbontva a régi épületet. Úgy
tartják itt temették el Szent Pétert. Az építkezési munkák az 1600-as
évek elején fejeződtek be, az eredeti tervek többszöri átdolgozása
után. Olyan nagy mesterek működtek közre a munkák során mint
Michelangelo, Raffaello, Carlo Moderno, Baldassare Peruzzi.
A Bazilikát VIII. Orbán pápa avatta fel, 1300 évvel az eredeti templom felszentelése után. Érdekesség hogy csaknem egészében a Colosseumból bányászott kövekből épült fel, mint oly sok épület Rómában.
A Szent Péter Bazilikát a hatalmas méretek és a műkincsek gazdagsága jellemzi, itt láthatjuk Michelangelo Pieta-ját is. A Bernini által készített baldachin amely a bazilika közepén áll, az épület legszebb pontja, pontosan Szent Péter legendás sírja fölött van. A baldachintól lépcső vezet a grottákhoz, számos pápa sírhelyéhez. A baldachin mögött szintén Bernini művét tekinthetjük meg a Cattedra di San Pietro-t, a trónusról úgy tartják magáé Szent Péteré volt.
A templom alatti grottáknál találhatjuk a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát, ahol magyar vonatkozású szentek szobrait és domborműveit láthatjuk.
A kereszténység legnagyobb temploma hatalmas, alapterülete 15 160 négyzetméter, magassága 132 és fél méter, hosszúsága az előcsarnokkal 211 méter, a kupola átmérője 42 méter.
Az 1930-as években széles utat nyitottak az Angyalvár irányából a Szent Péter tér felé, ez a Via della Conciliazione, szemben a Szent Péter Székesegyház

A Szent Péter Székesegyház homlokzata nem templomokra, inkább elegáns palotákra hasonlít

A bazilikába lépve rögtön Michelangelo Pieta-ját láthatjuk

A székesegyház belsejének barokk stílusú díszítése Bernini alkotása

Szintén Bernini munkája a Kaszás

A Szent Péter Bazilika teteje, a lifttel idáig juthatunk fel

A kupola tetejére keskeny folyosón kell továbbmennünk

Kilátás a kupola feletti kilátóból, egész Rómát megcsodálhatjuk innen

A Székesegyház magassága a kereszt gömbjéig 132.5 méter - Szédítő!

A Szent Péter Székesegyházról készült fényképek a www.online-szallas.com tulajdona, bárki számára felhasználhatóak a tulajdonos megnevezésével. Creative Commons: "nevezd meg"

