Francia is, német is...


A viharos XVII. század gyengítette Strasbourg gazdasági erejét, és elsápasztotta szellemi hírét, ragyogását. A város vezetői 1681-ben aláírták a Franciaor­szágba való bekebeleztetés okmányát, és uruknak ismerték el a hatalma csúcsára érkezett XIV. Lajost.

A jogi autonómiáját, szintúgy kötetlen gazdasági vállalkozásait továbbra is őrző városköztársaság nem éppen zökkenők nélkül illeszkedett bele az állama min­denhatóságát bálványoztató francia Nap­király központosító királyságába és fő államminiszterének, Colbertnek a gazda­sági életet körmönfontan agyonirányító bürokratizmusába. De aztán a nagyhatal­mi Franciaország kebelében ötletesen csi­karta ki a kiváltságok egész sorát, s új fejlődésnek indult. A Hannong-család fa­jansz- és porcelánmanufaktúrát alapított, francia építészek a párizsi, a németal­földi és észak-európai stílusok sajátos egyeztetésével s alkotásaik tartós hasz­nálhatóságával szinte a modern városren­dezés úttörőinek is hatnak. A francia hercegsarjadék, Rohan bíboros ér­sek az építkezés egyik kezdeményezője volt, s a francia és a német polgárok kö­vették a példát. Fogékonyabbnak bizo­nyult ez a város sok francia nemzeti esz­me befogadására, mint sok más francia­országi vidéki város. S miként a vallási türelmetlenségnek a hugenotta üldözések idején nem volt táptalaja Strasbourgban, itt a franciák sem voltak szűkkeblű sovi­niszták, sőt nagyon is becsülték a sorskö­zösségben köztük élő németéket. így a strasbourgi németeknek nem volt okuk franciaellenes magatartásra. Sőt, 1681-től érdekes változáson mentek keresztül. Nyelvükben ugyan — persze tájszólást beszélve — németek maradtak, de érzel­mileg francia patriótákká váltak.

E kétnyelvű város szellemi sugárzása még a külföldi német ifjúságot is vonzotta: a strasbourgi egyetemen tanult pél­dául Goethe, Mária Terézia férjének, Lotharingiai Károlynak serkentésére sok katolikus osztrák diák is ide tartott. Ők már II. József előtt élesztői lettek Bécs­ben a strasbourgi szellemű „franciásság"-nak: a felvilágosodott nézeteknek, a fiziokrata gazdasági törekvéseknek stb. Rouget de Lisle tüzértiszt itt írta meg a rajnai sereg dalát, amely­nek szuggesztív dallamát marseille-i ha­zafiak tették Marseillaise néven közismert indulóvá.

Az európai vezető szerepért indított po­rosz-francia háborúban Németország 1870-ben elfoglalta s történelmi és etni­kai (néprajzi, nyelvi) jogokra hivatkozva magához csatolta Strasbourg-t. A város begyógyította sebeit, amelyeket 200 000 német tüzérségi lövedék okozott. Meg­nyitotta, az egyetemet, új lakónegyedet épített, és egy kisebb kikötőt is létesí­tett. De „a francia Elzász fővárosát", a Strasbourg-t jelképező szobrot gyászfá­tyol fedte Párizsban egészen 1918-ig, ami­kor az első világháború végén a franciák visszafoglalták a várost. Még egyszer né­met uralom alá került Strasbourg 1940-ben Franciaország fasiszta megszállásá­val, az 1945. évi felszabadulásig.